Szeptember 10.
Akármiben is lelje reggel oltalmát az ember, miután fölkelt (még ágyában, esetleg öltözés közben jó számokat hallgatva…), néha bizonyosan megérzi, hogy az a nap jó lesz. Velem sem volt ez ma másképp, noha reggel értek afféle mindennapi kellemetlenségek, ennek dacára tudtam, hogy a mai nap tartogat valamit, amit az eddigiekhez képest fordulatnak nevezhetek.
Mint két hete mindennap 8:40 körül megérkeztem munkahelyemre, az Omegához, lezártam biciklimet, beköszöntem a kollégáknak, a lépcsőn elindultam s egy képzeletbeli pisztolylövést megrázóan és színészileg kifogástalanul eljátszottam (mely képzeletbeli lövést az itteni főnök, Emir kislánya adott le rám, ám én a sunyi kovboj sémájára akkor tüzeltem vissza, amikor már azt hitte, meghóttam), majd feltápászkodva beültem az irodánkba, s hozzá láttam ügyeket intézni…Ekkor érkezett meg főnököm, az indiai származású Usha Sundaresan asszony, akinek – akárcsak Egon Olsennek szabadulásai után mindig – támadt egy terve…
[Appendix 1: Az előzményekről szólva: ma két hete, hogy Grazban egy menekülteket és migránsokat foglalkoztató állomáson végzem szakmai gyakorlatomat. Az állomás pszichológiai tanácsadás mellett asszony-, gyermek-, és egészségprojektek, valamint német nyelvi tanfolyamok keretein belül igyekszik biztonságos hátteret és támogatást nyújtani a fentebbi „célcsoport” számára.
De hogy ne vesszek el a megosztandó információk tömegében, elég legyen annyi, hogy egyik nap a Portobella néven futó, asszony-projekten voltam jelen. Ez a „foglalkozás” abból a célból jött létre, hogy az osztrák kontaktussal nem rendelkező, gyermeknevelés és házimunkák végett otthon maradt, állás híján és kevés német nyelvtudással felvértezett, a befogadó társadalomtól szinte teljesen elszigetelten élő menekült és/vagy migráns asszonyok kapcsolatokat tudjanak kialakítani másokkal is. Nyelvi felkészítésben vehessenek részt olyan témák mentén, amelyek érdekelhetik őket (család, egészség, háztartás, öltözködés, sütés-főzés stb.), illetve, hogy adott ország jellegzetes ételeit, s annak receptjeit nemcsak az Egyesülettel, de a többi asszonnyal is megoszthassák.
E projekten ülve múltkor úgy véltem, némiképp kívülállónak érzem itt magam. Nemcsak származásom okán, de amiatt is, hogy (jelenleg) tanítási tapasztalat és képzettség nélküli magyar és pedagógia szakos gyakornokként (na meg egyedüli férfiként) vagyok jelen...]
… - Arra gondoltam, hogy a mai naptól vezethetnétek a Portobellát az osztrák gyakornoklánnyal, Andreával közösen – így Usha.
[Appendix 2: A foglalkozás féléves menete adott volt, pedagógiai stratégiáinkat, módszereinket és eszköztárunkat azonban ettől fogva magunknak választhattuk ki. Nagy biztonságérzetet adhat ez egy tanárnak; mind e szabadság azonban a bőség (és/vagy a tapasztalatlanság) zavarával párosulhat egy gyakorlattal nem rendelkező, leendő tanár fejében.
Bennem legalábbis azzal párosult.
Annál is inkább, mert életemben nem tanítottam még német nyelvet. Az első alkalomkor hellyel-közzel fültanúi lehettünk Andreával a menekült asszonyok egymástól nagymértékben eltérő német nyelvtudásának, de biztos részvételükre nem számíthattunk. (Megjegyzés: számottevő nyelvi különbség egyébként nemcsak e foglalkozás résztvevői és vezetői között volt érezhető, de Andrea és köztem is. Ennek ellenére a kezdetektől fogva mindkét relációban igen jó kapcsolatok alakultak ki.]
A váratlan felkérés váratlanul gyors együttműködésre késztette a (szóbeszéd szerint amúgy is sógori viszonyokkal bíró) gyakornoki feleket: azaz új kolleginámat, Andreát és engem. Usha rendelkezésünkre bocsájtott valamennyi segédeszközt (korábbi kurzusokon használt feladatlapot és a kurzus menete alatt tárgyalandó témák listáját). Mivel az első hét témájául pusztán a bemutatkozás, a szókincsfejlesztés és társalgás van feltüntetve, Andreával a következő feladatokat tűzzük ki, mintegy elképzelt óratervként:
- Bemutatkozás: Én XY vagyok….Z helyről érkeztem, mindezt kiegészítve egy, a testbeszédet és a megértést segítő játékkal, amelynek neve: Hogy érzem ma magam? A gyakorlat célja, hogy látható testbeszéddel is ki kell fejezni, milyen kedvvel érkeztünk ma, ezáltal elősegítve az idegen szó és annak jelentése közötti összefüggés egyszerűbb felismerését. Pl. Sziasztok, Máténak hívnak, Magyarországról érkeztem. Kíváncsi vagyok, mert sok ismeretlen ember ül itt, akiket meg szeretnék ismerni… vagy …Ma boldog vagyok, mert itt lehetek.
- A kurzus keretein belül érintendő témák, és az egyéni javaslatok
- Párkeresés (körbe állunk, becsukjuk a szemünket, egy kezet megfogunk, ő lesz a párunk) – tapasztalatom alapján még a felnőttek csoportjában is hasznos alkalmazni kissé gyerekesnek tartott játékos gyakorlatokat, mert felfrissíti az óra légkörét.
- A rendelkezésre álló Interjú-feladatlap kitöltésének segítségével (amelyen olyan kérdések szerepelnek, mint „Hogy hívnak?, Honnan jössz?, Milyen országok határolják azt az országot, ahonnan érkeztél?, Milyen vallású emberek élnek ott?, Milyen a közigazgatási forma?, Mi a jellegzetes nemzeti étel a hazádban?” – Usha, noha elővetíti, hogy az első órán talán nehéz lesz, mindenképpen tanácsolja ennek elkészítését, így maga a szervezet is többlet információkhoz juthat az adott nemzetből érkező személyekről (nyelvtudás, feladatértés, írás-olvasáskészség, stb.).
- A kitöltést követően az asszonyok egymást kérdezzék, így páros munkában nemcsak elősegítjük az ismerkedést, de változatosabbá is tehetjük az órát. Mutassák be partnerüket a csoport előtt.
- Kérdőszavas-kiegészítő feladatlap: „…a neved?”(Mi), „….országból érkeztél?” (Melyik), stb.
- Visszacsatolás: mindenki mondjon egy szót, kifejezést, amit magával visz erről az óráról, amit ma megtanult, ami a legjobban tetszett neki.
Szép terv volt, meg kell hagyni. A valóságban azonban sok minden másképp alakult.
Az eltervezettek majdnem egyharmadukban valósultak meg. Ez egy kisebb probléma, hiszen óratervünket úgy állítottuk össze, hogy minimális ismeretünk nem volt a csoportban résztvevő személyek számáról, képességeiről, készségeiről, a köztük lévő nyelvi tudások különbözőségekről. Két óra alatt azonban mindezekkel szembesülhettünk…
Most, hogy visszaemlékezem, felrémlenek a kezdő tanár tünetei egyéni megfigyelés alapján: verejtékezés, erőteljes szívdobogás, hevesebb levegővétel, a vesék fokozottan aktív működése, a száj kiszáradása, német nyelvi szempontból hülyeségek mondása, majd helyrehozásának szándéka magyar töltelék-szavakkal megtoldva, amelyeket aztán az angol juttat el a recepció, a megértés („Ah…okey!”) szintjére, és így tovább. De nem ez a legfontosabb, mert ez csak az első pár perc, amik után mind e tünet oldódni és javulni látszik, ahogy ezekkel az emberekkel interakcióba kerülök…
…a legfontosabbak azonban ők, akikhez beszélek éppen, és akiknek a reakcióiból én következtethetek tevékenységem eredményességére. Ha az ember valakik előtt beszél, ösztönösen végig kell tekinteni a hallgatóságon. Ebben a teremben testes fekete asszonyok ültek míves afrikai öltözetben; csecsen asszonyok bőrkabátban, szelíd szemű török hölgyek, irániak, pakisztániak s végül afgán asszonyok kendőben, fél szemükkel a projektvezetőkön (rajtunk), fél szemükkel kedvesen rakoncátlankodó fiaikon, s lelki szemeikkel ezen a képtelen szituáción: két fiatal ember tanítaná őket, de nem értik a beszédjüket…
A visszajelzéseknek köszönhetően sok mindenre fény derül az első alkalom végére. Először is rajtunk kirajzolódtak a kezdő és leendő tanár jellegzetességei: koncentráció nehézsége, az időkezelés problémája (kicsúsztunk az időből, és saját időbeosztásunkból), a kapkodás, egyelőre óráról órára tervezünk, valamint nem számoltunk a számottevő nyelvi különbségekkel. De azzal sem, hogy a feladatok további magyarázata során napvilágra kerül, hogy a csoportban lévő afgán anyák analfabéták, s ez mind nyelvi, mind pedig tartalmi szempontból szükségessé teszi a velük való külön foglalkozást. Pozitívumként mindenképpen meg kell említeni viszont az óra bensőséges légkörét, kreativitását és hogy hibáinkat azonnal nyugtáztuk.
Következő foglalkozás egy hét múlva.
