okt 28. 06:00

A tanárember: Frank McCourt könyve a tanári önmagáról

írta: LReni

A cím akár így is hangozhatna: A tanár ember. A kijelentő mód ellenére végig ott húzódik a kérdés: A tanár ember? McCourt önéletrajzi kvázi trilógiájának harmadik kötete a pedagógia rögös útjáról szól: hogyan oszlatják el az amerikai kamaszok az ír bevándorló és pályakezdő tanár tévhitét arról, hogy csak „bevonulsz az osztályba, megállsz egy pillanatra, hogy elcsöndesedjenek, figyeled, ahogyan kinyílnak a füzetek és kattannak a golyóstollak, bemutatkozol nekik, írsz valamit a táblára, elkezdesz tanítani.”

Sok minden megtörtént abban a három évtizedben, melyben angoltanárként volt jelen négy New York-i szakközépiskolában, csak éppen ez az egy nem. Úgy tűnik, a becsengetés nem feltételes inger, a figyelem és fegyelem nem kondicionált válasz. A diákok figyelméért meg kell dolgozni, az órai munkára motiválni kell őket, a házi feladatra még inkább és a fegyelem nem teremthető meg a magaviselet feljegyzésére szolgáló piros tollal. Ismerősek ezek a gondolatok fél évszázad elteltével is. McCourt egész pályafutása alatt ezekkel a pedagógiai kérdésekkel foglalkozott. Közben pedig minden egyes nap elhatározta, hogy ma végre az „angoltanár angol órát fog tartani, és nem dől be a kamaszok trükkjeinek”. Mégsem így tett, és hetvenöt éves korában is elmondhatta a „Deres Fejű Agg”, miként sikerült vegyítenie a pszichológiát és a nyelvészetet egy szakmunkásképzőben, angol órán. Az osztály pedig figyelt, minden tanuló aktívan részt vett az órán, és egyikük sem vette észre, hogy tulajdonképpen nyelvtant tanultak. Nem csak pedagógiai önvallomás a könyv, hanem módszertani ötletek tárháza is és kiváló gyerektanulmány, fejlődéslélektani napló. Tanúságtétel arról, hogy nem a tananyag számít, hanem a befogadó közeg, hogy lehet gyerekeket tanítani tantárgyak helyett. És akkor az osztályok megtelnek élettel, szóljanak bármit is a New York-i tanfelügyelők vagy az éppen odalátogató japán oktatásügyi szakemberek az amerikai középiskolások órai magaviseletéről. Mi az a húsgolyószonáta? Az igazgatónak ezt (vagyis a McCourt-i idegen- és jövevényszavak tanítási módszerét) úgy sem lehet igazán elmagyarázni, a gyerekek meg úgy is érzik, hogy „hát ez állat jó […] felolvasni vagy elszavalni egy receptet, s közben Michael a francia, spanyol, zsidó, ír, kínai ételekhez fújja a fuvolát” egy úgynevezett tehetségmentő New York-i gimnáziumban.

A jó kedv, a humor a McCourt-i pedagógia alapelve – ha lehet így mondani, hogy McCourt-i pedagógia. Annak alapján, ahogy ő gondolkodik – találd meg a saját tanítási stílusod, tanuld meg kellemesen érezni magad az osztályban – miért ne lehetne? A pályafutása éppen azt példázza, hogy az egyéniség felvállalása pedagógiailag eredményes. A Tanárember erre a kísérletre való reflexió, több mint egy anekdotákkal tarkított visszaemlékezés.

Frank McCourt első könyve (Angyal a lépcsőn) hatvanhat éves korában (1996) jelent meg, a második könyve (De!) három évvel később. Miért kellett ennyi idő ahhoz, hogy bestseller író legyen az, akinek könyvéből (Angyal a lépcsőn, rendezte Alan Parker, 1999) film is készül? Mert tanított. Kitalálta, hogy mihez van kedve, és azt csinálta. Utolsó tanévének végén pedig valaki utána kiabált a folyosón: „Hé, Mr. McCourt, írnia kéne egy könyvet.” Megírta. A címét (A tanárember) és az alcímét (Önéletrajz pedagógus koromból) akár ez is felválthatná: Hogyan neveljünk az önálló gondolkodásra? Módszertani ötletek és helyzetgyakorlatok angol irodalom és nyelvtan órákra. Így bármely leendő pedagógus a kezébe vehetné, mintegy tankönyvként. Érdemes is, nem feledve azt, hogy McCourt szerint minden pedagógusnak saját magának kell kitalálnia, megalkotnia a tanár-énjét, valamint a tanítási elméletét és gyakorlatát.

Mi kell a tanársághoz – tehetség, szívósság, szaktárgyi tudás, pedagógiai felkészültség, vagy ezek egyike sem, mert át lehet evickélni tanévről tanévre egészen a nyugdíjazásig? Ki is a tanár, azaz mi a szerepdefiníció – apolgéta, bíró, bizalmas, bohóc, divatdiktátor, énekes, fegyelmező erő, filozófus, irodai adminisztrátor, jutasi őrmester, karmester, kollaboráns, könyvelő, közlekedési rendőr, kritikus, másodrangú tudós, pap, politikus, pszichológus, rabbi, rokon (nagynéni, nagybácsi), sztepptáncos, szülő (apa, anya), tanácsadó, terapeuta, testvér, tökfej, váll, az utolsó csepp a pohárban? Mennyit adjon ki a tanár magából az osztályának? Mi a tanítás? Ha Téged is foglalkoztatnak ezek a kérdések, oszd meg velünk élményeid, tapasztalataid az alábbi kérdőíven. Hamarosan visszatérünk erre. Addig is McCourt jó tanácsát ajánljuk megfontolásra: „Ketten vagytok: te meg a gyerekek. Na, kicsengettek. Viszlát. Gondold ki, mihez van igazán kedved, és azt csináld."

Frank McCourt: A tanárember
(Magvető Kiadó, Budapest, 2007)

Szólj hozzá!

Címkék: tanár könyvajánló tanárszerepek

A bejegyzés trackback címe:

https://peda.blog.hu/api/trackback/id/tr402403572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.