„Iskola, iskola, ki a csuda jár oda? (…)” – szólt bele némi technikai jellegű sípolást követően az évnyitó alkalmából kihelyezett mikrofonba egy apró emberke, ezelőtt mintegy húsz évvel. Azt hiszem, a vers akkor közülünk, elsősök közül senkinek nem nyújthatott intellektuális élményt; nem úgy az iskola: mindannyian a másik fizimiskájára, a széksorainkat záró tanítóinkra, a virágmintás terítővel díszített asztal túlsó oldalán ülő iskolavezetőségre, s persze az elkövetkező napokra tekintgettünk bizalommal. Otthon pedig – családi kérésre – rendre elmeséltük, milyen is volt az első nap...
[Idősebb korban az ilyen és ehhez hasonló élményeinket nehezebben eleveníthetjük fel. Mindig érdekes azonban olvasni, hallgatni, látni a gyerekekkel készített interjúkat, riportokat (lsd. Vendég a háznál c. műsor), mert jó megtapasztalni, ahogyan a valóság egy-egy tárgyalt elemét kifejezni és megmagyarázni képesek. A gyerekeknek interjúkban betöltött alanyi szerepük olyan nézőpont, amelyet jóval gyakrabban kellene alkalmazni megismerésük érdekében.]
2010. szeptember 2-án egy évnyitó másnapján, ugyanazon a - fentebb már említett - rákosszentmihályi iskolaudvaron, villáminterjú keretén belül kérdezgettem négy elsőst: az ikreket, Petrát és Fannit (6), Virágot (7), és Bencét (7), hogy tetszik nekik az iskola.
A rövid hallgatást Fanni törte meg: „Jól.”
Bence hajrázta: „Kirááály!”.
Virág, Fanni meg csak kuncogott.
A témát az óvodától indulva kezdtük hát el körbejárni.
Nagyon más az iskola, mint az óvoda? [Bence szólt volna már] Kezdjük talán a hölgyekkel! Fanni-Petra?
Neeem. Itt is szeretnek minket. És van egy csomó…barátunk!
Virág?
Tetszik, igen tetszik. Jaaa, az óvoda az más, de azt is szeretem, csak itt sokkal több a kisgyerek, és több mindent tudok majd tanulni.
Bence?
Én visszamentem már az oviba, mert hiányoztak ám…visszamentem az évnyitó után. De még aludtak! Itt mi nem alszunk.
Hát mit csináltok helyette?
(Bence) Játszunk, meg tanulunk.
(Virág) Ugyanazokat csináljuk, csak többet.
De jó itt lenni? Nem féltetek az első napon?
(Fanni) Mi, mi Petrával nem féltünk...egyáltalán nem. Másik iskolában tanulunk, de ott is nagyon jó. Itt is nagyon szép.
(Virág) Anyuék biztos féltek, én nem!
Miért félhettek a szüleid?
(Virág) Hát hogy milyen lesz itt nekem. Mer…mer átjöttem az oviból az iskolába.
(Bence) Én se féltem!
(Petra halkan) Mi sem.
Bence mondta, hogy itt nemcsak játszotok, hanem tanultok is. Mit tanulhattok itt?
(Fanni) Mindent.
Mindent meg lehet tanulni, amit csak szeretnél?
(Virág) Igen, mindent. Én írást szeretnék tanulni!
Csak nem egy írónőt tisztelhetünk benned?
(Nevet) Neeem! De még fogunk olvasást is tanulni, azt is szeretnék…
(Bence a diktafonba rivallva) MATEMATIKÁÁÁT! Kirááály! Én azt szeretnék tanulni…meg…
(Fanni) Mi szeretünk táncolni…az oviban is…és még…meg furulyára is fogunk járni.
Ti nagyon szerethetitek a zenét. Táncolás, furulya… Mikor kezditek a furulyát?
(Fanni) Csak másodiktól, akkortól lehet.
Táncolni szeretne még valaki? Itt van egy népi táncegyü…
(Virág) Ééééén! És én is átmegyek a Kölcseybe furulyázni, és itt meg…itt meg zongorázni fogok.
(Bence Virághoz csatlakozva) Én is olvasni szeretnék megtanulni…meg írást…meg rajzolást…Én majd harmadiktól fogok járni, de…én dobolni szeretnék.
Dobolni?!
(Bence) Igen, de azt csak a pincében lehet. Az még nem biztos, hogy…
Azt még meg kell beszélni Anyuékkal, nem?
(Bence) Még nem vagyunk benne olyan biztosak. De szeretném…
Aranyosak itt a tanító nénik-bácsik?
(Virág) Igen. Az Éva néni a kedvencem.
(Bence) Aranyosak! Az én két tanárom az Imola néni és Éva néni.
(Virág) Engem is tanít mind a kettő!
(Petra) Mi nálunk aranyosak, igen. Eszti néni mindenképp.
(Bence) Visszahallgatjuk?
Vissza, persze. Köszönöm szépen, hogy válaszoltatok.
A villáminterjú ekkor befejeződött: a gyerekekért szüleik jöttek (Nekik ezúton is köszönöm a beleegyezésüket), Bence még maradt egy kicsit, hogy a diktafont fülére téve meghallgathassa, mit is beszéltünk mi itt öten. Én meg arra gondoltam: utánanézek annak a versnek.
„(…) itt tanulta meg az á-t
és a matematikát,
itt tanulta meg az ó-t,
hogyan kötik a csomót,
meg a d-t, meg a t-t,
emberek becsületét!”
(Gyurkovics Tibor: Iskolanyitogató)
