Christophernek és Nickynek nem kell álmodnia egy olyan világról, ahol a tizenegy éves fiuk boldog, jó iskolába jár és örömtelin játszik. Mindez megadatott nekik és ragaszkodnak hozzá és ragaszkodnak fiúkhoz, Davidhez is.

David egy kisfiú, aki teljes lényével hiszi, hogy ez így is marad. Furcsának lát mindenkit, aki ezt nem tudja megérteni. Ő hatévesen rájött a boldogság titkára: „Tégy, amit akarsz. Lefekvésig ismételd.” Eszerint él nap, mint nap. Tudja, hogy az életben jó egyet nevetni, akkor is, ha nem csiklandoznak minket.

David egy kisfiú, aki szereti piros anorákját felhúzott cipzárral viselni, a rovarház sarkából a diszkógömböt figyelni, a Teletubbiest az ajtónyíláson keresztül nézni, az autó motorjának beindítása előtt három klasszikus zeneszámot végighallgatni, csak az egyenletesen eloszló málnalekváros linzerkarikát körberágcsálni, Disney-razfilmeket eljátszani, a Row, row, row, row your boatot énekelni, a Sturbucks kávézóba egy hupókára betérni. És szereti a családját is, kilencéves korára be is gyakoroltatta az összes családtagjával, hogy vegyenek részt az ő életében, így Christopher és Nicky nem tartozik azon szülők táborába, akik arról panaszkodnak, hogy gyerekeik milyen unalmasak.

Daviddel az élet csupa izgalom. A legjobb rejtekhelyeket találja meg kedvenc játékainak: a szárítógépet és az ereszcsatornát. A cellux gyógyító erejét számtalan dologra képes használni: piszkos kézre, lábfájásra, eltépett videoszalagra, szakadt pizsamára. Nem zavarja a hideg, az eső. Esőköpenyében, átlátszó kis ernyőjével a legnagyobb zuhéban is vidáman csatangol, rágcsálva az esőkabátjáról letépett csíkokat. Ismeri az összes pénzbedobós játék pontos helyét a városközpontban, kedvencét pedig házuk garázsában is megtalálja. Tele van energiával, mászókának használja az egész világot, benne a fát, a háztetőt és a vadonatúj sütőt is. Soha nem fárad bele a játékba, csak legfeljebb évekig tabuvá tesz valamit, mert egy távoli űrflottából azt az üzenetet kapja, hogy „Ne barátkozz bennszülöttekkel X901. Rontja a morált.” David szerint a világnak megvan a maga rendje, amelytől évente egyszer hajlandó eltérni. Ilyenkor felfüggeszti bokros teendőit, és ő válik a család részévé, melyet éppen az ő autizmusa kovácsolt újra.

Az Egy kisfiú David első tizenegy évét mutatja be a születéstől az óvodán át az iskolába való beilleszkedésig. Ebben az évtizedes folyamatban – vagy éppen felpörgetett zagyvalékban, ahogy feltehetőleg David érzékeli – bár ő maga a mindent és mindenkit meghatározó szereplő, nélkülözhetetlen szerep jut anyának, apának, bátynak, macskának, kutyának és kerekes csigának. És mindenkinek, aki nem szabályozni akarja őt, hanem élhetővé tenni a napokat egy kisfiú számára, aki egész életében kisfiú marad.
 

Christopher Stevens – Nicola Stevens: Egy kisfiú
(GABO Könyvkiadó, Budapest, 2009)