Május első vasárnapján összetorlódtak az ünnepek. Az anyáknapi köszöntő dalban megakadva együtt nevettem édesanyámmal a mosoly világnapján. Nevetésre adhatott okot az is, hogy nekünk van munkánk, amit szintén ünnepelhettünk. Egy hét elteltével, május 5-én újabb világnapra ébredhettünk: az Esélyegyenlőség napjára. Rajtunk is múlik, egész évben, hogy van-e most mit mosolyogva ünnepelni.
Örömöket és esélyeket latolgatva visszagondolok egy néhány nappal ezelőtti jelnyelvi beszélgetésre az akadálymentes munkahelyekről. A szituáció után csak a megelégedett, de nem a boldog mosoly ül ki az arcokra: a siket ember számára nincs állás, a hallót felvennék. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság intézkedik. A siket embert levélben értesítik, hogy mégis van üresedés. Nehézségeket latolgatva visszagondolok egy néhány héttel ezelőtti történetre. Az egyetemen rossz a lift. Egy kismama és egy vak fiú lépcsőznek felfelé. Olykor attól jön a segítség, aki maga is rászorulna. A közösségi jog védőszárnya lebeg az idősek, romák, fogyatékkal élők, gyerekek és fiatalok, nők, hátrányos helyzetű településen élők, vagyis mindannyiunk felett. Nem csak az Amszterdami Szerződés aláírása óta eltelt tizennégy év, de az elmúlt tizenegy év –amióta Magyarországon is megrendezik az Esélyegyenlőség napját – is kevés volt ahhoz, hogy civil szervezetek önkéntesei, államigazgatási intézmények esélyegyenlőségi referensei, szociálpolitikusok és pedagógusok, az arra hivatottak elvezessenek minket a taigetosztól az esélyegyenlőségig. /lásd: Kálmán Zsófia és Könczei György (2004): A taigetosztól az esélyegyenlőségig. Budapest, Osiris Kiadó/
Talán előbbre jutunk. A Veled-Érted Egyesület EsélyNap 2011 néven júniusig tartó országos fesztivál sorozatot indított. Tegnap Debrecenben, ma Veszprémben, holnap pedig Győrött nézhetjük meg az 1997-es Amszterdami Szerződés által rögzített hat esélyegyenlőségi célcsoportba tartozókat képviselők zenés-táncos bemutatóit, színi előadásait. A tatabányai Kertvárosi Bányász Művelődési Otthonban tapintani is lehet a festményeket. A civil szerveztek mellett számos város önkormányzata is szervezett programokat az Esélyegyenlőség napja alkalmából, abból a célból, hogy felhívja a lakosság figyelmét hátrányos helyzetű embertársaik figyelmére. Ugyanakkor az önkormányzatoknak is figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a települési, kistérségi vagy megyei esélyegyenlőségi tervekben foglaltak valóra váljanak. Mi is az esélyegyenlőség? „Az Esélyegyenlőség napja, vagy amiért ezt a napot kitalálták, bizony arról szól, hogy nem tehető különbség adott szituációban, egyik vagy másik ember között, és ehhez az államnak vagy az önkormányzatnak azokat kell segítenie, hogy ezt a megkülönböztetés-mentességet elérhessék, akik jobban – hát – diszkriminálva – muszáj ezt az idegen szót használnom – kirekesztve, megkülönböztetve élik a mindennapjainkat közöttünk.” – nyilatkozta az Esélyegyenlőség napja kapcsán a Promontor Tévének az egyik fővárosi szociális szolgálat vezetője.
Pásztázom az Esélyegyenlőség napja alkalmából megjelent rövidhíreket az Interneten, és azt gondolom, talán előbbre jutottunk: Vácott és Budapesten díjakat adtak át azoknak a helyi lakosoknak, akik környezetükben egyenlőbbé tették az esélyeket. Érdemlünk-e díjat azért, hogy megadjuk másoknak azt, ami járna nekik?
(a Ma reggel interjúja Kanyó Zsolt kerekesszékes gerelyhajítóval)
(grafika forrása)
