Pedagógus(jelölt) barátaimmal sokat beszélgetünk arról, hogyan nevelhetők együtt a különböző kultúrákban élő fiatalok. Milyen előnyökkel bírnak, milyen hátrányokkal kell megküzdeniük, csak mert nem ugyanoda születtek. Joseph Grazinger megerősített abban a hitemben, hogy van értelme keresni az életszerű példákat. Ezek jegyében magyartanárok figyelmébe ajánlok egy olyan (öt kötetből álló) könyvet, melynek elolvasásáért – reggeli metrózási tapasztalataim szerint – nem kell könyörögni a fiataloknak…
Stephenie Meyer Twilight sagáját.
Lapozgatom a kötetek hátuljában az olvasói véleményeket, és azt látom, többnyire középiskolás fiúk, lányok olyan velős gondolatokat vetettek papírra, amilyeneket még egy témazáró esszében sem. És mindegyik az olvasás szeretetéről tanúskodik. Már csak ez utóbbiért is érdemes jegyezni az öt kötetet, de van itt még valami.
Bella, Jacob és Edward történetének mélyén a származási, kulturális különbségek lapulnak. Lapulnának, ha Bella nem küzdene elszántan egy olyan világért, ahol quieleut vérfarkasok, vámpírok és emberek békében élhetnek egymás mellett, akár egymással is. Ha elvonatkoztatunk a szerelmi száltól, akkor kiváló leírást kapunk arról, hogyan viszonyulnak egymáshoz a különböző fiatalok. Gyűlölettel is, félelemmel is, családi beállítódások által befolyásolva. Rácsodálkozással, kíváncsisággal is. Nem szokatlan az a helyzetkép, amit Meyer megjelenít az Alkonyat 23. oldalán: „A sarokban ültek, a lehető legmesszebb […], a hosszú helyiség túlsó végében. Öten voltak. Beszélgettek, de enni nem ettek egy falatot sem, pedig mindegyikük előtt ott volt egy tálca az érintetlen ennivalóval. […] Úgy láttam, mindnyájan maguk elé merednek – nem néztek sem egymásra, sem a többi diákra, sem semmi egyébre. […] Elöntött az együttérzés és a megkönnyebbülés. Sajnáltam Cullenéket, mert hiába olyan gyönyörűek, mégiscsak kívülállók, szemlátomást nem fogadták be őket.” Több mint kétezer oldalon át újra és újra felmerülnek olyan helyzetek, amikor valaki kívülálló marad egy iskolában, egy baráti társaságban, egy családban, egy településen. Bárhol, bármikor, tértől és időtől függetlenül megélhető a különbözőség. Hol nehezen, hol még nehezebben. Stephenie Meyer nem áltat minket azzal, hogy az elfogadás könnyű menet. Kétségekkel és önváddal terhelt a három fiatal (Bella, Edward és Jacob) egymáshoz vezető útja. A pillangóhatás is érvényesül, imprinting is bekövetkezik. Ezotériával kevert interkulturális pszichológia és pedagógia a javából.
A misztikus fátyol alatt a helyzet nagyon is földi: Kisebbségi és többségi. Kisebbségek (vámpírok, vérfarkasok) próbálkoznak azzal, hogy beilleszkedjenek a többségi (emberi) társadalomba. Egyesek (quileute indiánok) szegregált (rezervátumi) körülmények között élnek, mások (vámpírok) elvegyülnek. A vámpír, a vérfarkas és az ember megnevezések tetszés szerint behelyettesíthetőek. Forray R. Katalin szerint (.rtf) „A nemzetiségek, kisebbségi népcsoportok oktatásának pedagógiai kérdései abba az irányba vezetnének, hogyan mutassuk be az egyes nemzetiségi vagy nem nemzetiségi iskolákban kisebbségeink kultúráját.” Hogyan tehát? Például történetek által, amelyek kicsit igazak is, kicsit a magunkévá is tehetők, de azért eléggé eltávolíthatóak magunktól annyira, hogy mögéjük lássunk. Vagy éppen közelítsünk: az antik görög eredetmondák 2011-ben felfoghatatlanul távol kerültek a tizenévesektől. A vérfarkas mítoszán keresztül visszahozhatóak, mert a természetfeletti sikersztorik révén óhatatlanul a tudásunk része lett. Mindig is az volt. A szláv és germán népcsoportok éppúgy őrzik a farkasember motívumát az eredetmondáikban, mint a görögök vagy a rómaiak.
Persze a pedagógia használhatósághoz nem mellékes a fedősztori sem: a szerelem. A középiskolásokat (már javában) foglalkoztató téma ez – az esetlen, a nyers, a romantikus, a plátói, a keserves, a sírig tartó és megannyi fajta szerelem; a barátság és a szerelem, a szeretet és a szerelem határvonalai. Két különböző társadalmi helyzetben lévő fiatal szerelme egymás iránt, szó szerint az életük árán is.
Kedves Irodalomtanárok! Tegyétek szívetekre a kezetek, és úgy mondjátok, hogy soha nem láttátok még, amint a szerelmes líra felett átsuhan egy lánytekintet a szomszéd padsorban ülő fiú felé. És mégsem tudja betéve a Rómeó és Júliát, holott már letörölhetetlenül bevésődött a táblába is, hogy Shakespeare drámája remekmű. Ez a rideg irodalomórai valóság. Stephenie Meyer azonban megtalálta a megoldást: Rómeó szavait a hősszerelmes Edward szájába adta, a közel százéves Adoniszéba, akinek tagadhatatlanul csábító századelős stílusát még egy Volvo C30 sem tudja csorbítani. És mit tehet a lány, ha a fiún időnként eluralkodnak vadászösztönei? Olvas. Az őrülten szerelmes Bella kapcsolatuk fejlődése során végigolvassa az irodalom szintén nem kevésbé remek alkotásait (Üvöltő szelek, Mansfield Park, Értelem és érzelem, Büszkeség és balítélet) – vele együtt a diáklányaink is. Hihetetlen, hogy ehhez Meyernek nem kell 45 percet papolnia, elég csak egy jól kiválasztott mondat: „Abban a pillanatban aztán, amint Katy már nem törődik vele, kitéptem volna a szívét, és iszom a véréből!” (Napfogyatkozás, 275. oldal) A Kötelezők röviden hosszú ahhoz képest, ahogyan Stephenie Meyer összefoglalta az Üvöltő szelek lényegét, és egyben ajánlotta is olvasóinak. Történetet történetbe szőni, már megírt és megélt történeteknek új színt adni – erről szól a saga műfaj. Arról, ahogyan emberi sorsok összefonódnak, elszakadnak, és az idő közben pereg, egy szív pedig megszűnik dobogni, mert mindennél jobban szeret egy fiút és a közös gyereküket. Az égető halál, a lélek elvesztése miatti félelem és a családról való örökkévalóságig tartó lemondás sem bír nagyobb visszatartó erővel, mint a vágy, hogy világra jöjjön egy különleges kislány. Kaland, veszély, halál, felnőtté válás – szintén kamaszokat foglalkoztató témák. Az érzelmek zűrzavara és kontrollálásnak képtelensége, a józanész már-már totális hiánya annyira erőteljesen jelenik meg a történetfolyamban, hogy lehetetlen mindezeknek nem hatást gyakorolni fiatal olvasója önismeretére és jövőképére.
Reggelenként azt látom a metrón, hogy a diákok olvasnak, sőt falják a könyveket, vagy azok elektronikus változatait. Azokat, amelyek az ő nyelvezetükön, az ő problémáikra íródtak: hogyan lehet beilleszkedni egy új iskolai közösségbe, lehet-e kellemesen együtt élni egy addig távoli apával, milyen a nővé érés folyamata, hogyan lehet megbirkózni a féltékenységgel, mit bír el egy barátság stb. Meggyőződésem, el kell teljen néhány év, végig kell olvassanak néhány más könyvet, míg rájönnek, hogy az életproblémák nem nagyon változnak: a szerelem, a barátság, a származási és kulturális különbözőség négyszáz évvel ezelőtt sem volt másmilyen. Nem várjuk el ezt a diákoktól, hogy felismerjenek néhány jellegzetes irodalmi témát az olvasott művekben?
Ha mindez még nem lenne elég érv ahhoz, hogy kísérletképp bekerüljön egy-egy irodalomórára bestseller fantasztikus(an jó) irodalom is, akkor a tanári irodalmi érdeklődésre és egyetemista olvasmány/sajátélményre apellálok: Edward Cullen egy modern Mr. Darcy, némi Heatcliff-i eltorzult szenvedéllyel. Robert Pattinson pedig legalább oly vonzóan alakítja Edward-ot, mint Colin Firth a két Darcy-t.
Kedves Fiúk! Nektek meg csak annyit mondhatok, hogy fogadjátok meg Sz. Péter (17 éves; Újhold) tanácsát: „Az a fiú, aki nem szeret olvasni, ezt vegye kezébe. Nem fogja tudni letenni. Én sem tudtam.” Edwardnak bejött az ódivatú szöveg a csajoknál.
Stephenie Meyer sagaját Magyarországon a szegedi Könyvmolyképző Kiadó jelenteti meg. A magyarra is lefordított öt kötet címe: Alkonyat, Újhold, Napfogyatkozás, Hajnalhasadás. A Napfogyatkozás kiegészítője a Bree Tanner rövid második élete. A Vörös pöttyös könyvek (Wings, Rubinvörös, Gyémántfiú, Graceling stb.) mind a(z) (emberi) különbözőséget dolgozzák fel. Az elmúlt évben a Vörös pöttyös sorozat részeként újra kiadták a Szentivánéji álmot (Shakespeare) is.
Illusztráció felül: Luis Montiel
